2018. szeptember 4., kedd

Hatha-jóga órák gyerekeknek és felnőtteknek, 2018/19

Kedves jóga iránt érdeklődő felnőttek és gyerekek!

A 2018/19-es  tanév folyamán ismét szeretettel várlak Titeket jógázni! Mint azt az eddigi években már megszokhattátok, 2018. szeptemberétől újraindulnak, ill. folytatódnak a  (haladó) felnőtt és gyerek hatha-jóga csoportos foglalkozások a Jóga-Szigeten!

A közeljövőben kezdő hatha-jóga csoport is indul azok számára, akik még egyáltalán nem, vagy már nagyon régen jógáztak, és szeretnék megismerni ezt a mozgásformát, életmódot - illetve felfrissíteni az ismereteiket. A tanfolyam végére nekik is lehetőség nyílik bekapcsolódni a haladó hatha-jóga csoportok munkájába. (A kezdő hatha-jóga tanfolyamról rövidesen bővebben is olvashattok ugyanezen az oldalon.)

A haladó felnőtt csoport óráival kapcsolatos tudnivalók:
- helye: Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont (Pécs, Szigeti út 97.)
- ideje: minden kedden és csütörtökön 17.15.-töl 18.45.-ig
- időtartama: folyamatosan
- ára: 5500.-/hó (korlátlan havi bérlet), 4000.-/hó (4 alkalmas bérlet), 9000.-/hó (családtagok részére, korlátlan havi bérlet két személyre), valamint egyéb kedvezmények az iskola dolgozói számára; fizetendő hó elején az első foglalkozáson; a bérletek naptári hónapra értendőek

A "kölyök-jóga" gyermek csoport (6-12 évesek) óráival kapcsolatos tudnivalók:
- helye: Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont (Pécs, Szigeti út 97.)
- ideje:  minden pénteken 15.00.-tól 16.00.-ig
- időtartama: szeptember közepétől folyamatosan, a tanév végéig (a pontos kezdésről érdeklődjetek az osztálytanítóknál)
- ára: 10.000.-/fő/félév (iskolai félév elején, egy összegben történő kifizetés esetén), ill. 2X6.000.-/fő/félév (két részletben, iskolai félév elején, illetve az őszi/tavaszi szünet előtt fizetve); ha a testvéredet is elhozod, kettőtöknek 18.000.- ill. 2X10.000.-), fizetendő az I. ill. II. félév elején

A jóga-órák helyszínét megközelíthetitek valamennyi, Uránváros buszvégállomás felé közlekedő helyi autóbuszjárattal (1, 2, 2A, 4, 21 stb.; a végállomástól gyalog kb. 100-200 méter visszafelé a Szigeti úton).

Igény - és megfelelő létszám - esetén természetesen más helyszíneken és időpontokban is indulhatnak csoportok, bármely korosztály ill. szint számára.

Ha további kérdéseitek vannak, szívesen állok rendelkezésetekre: lehetőség van az új érdeklődők számára egy jógaórán való ingyenes részvételre a haladó csoport időpontjaiban, valamint válaszolok az esetlegesen felmerülő kérdéseitekre telefonon illetve e-mailben.

Kérlek, hogy a jógaórákra az alább megadott e-mailen vagy telefonszámon mielőbb jelentkezzetek! A jelentkezés csak a havi ill. félévi befizetéssel együtt érvényes.

Szeretettel várlak Titeket!

Gátai Hajnalka
testnevelő, OKJ sportedző, jógaoktató
+36-20-9771661      
norbulingkatibet@gmail.com

2018. június 25., hétfő

Hatha-jóga órák nyáron!

Kedves Jógásaim és Érdeklődők!

Örömmel jelentem, hogy - megfelelő létszám esetén - idén nyáron is tartok nektek folyamatosan jógaórákat.

A tervezett jógaórák időpontja:
július 3, 5, 12, 26, 31 
augusztus 2, 7, 9, 14, 16, 21, 23, 28, 30
Azaz, keddi és csütörtöki napokon, 18.00.-19.30.
(A változtatás jogát fenntartjuk!)
Helyszíne: Miroslav Krleza Horvát Iskola, Pécs, Szigeti út 97, táncterem.
Gyülekező az udvari kiskapunál!
Bérletek: 4.000.- (4 alkalom), ill. 8.000.- (10 alkalom), melyek egész nyáron át felhasználhatók!
A 10 alkalmas bérletet családtagok együtt is használhatják.
Jelentkezési határidő: június 30.
A jelentkezés befizetéssel együtt érvényes!!! (A befizetést legkésőbb az első jógaórán, azaz július 3-án kell rendezni.)
Minimum létszám,: 12 fő.

Bővebb információkat kapni, illetve jelentkezni az alább megadott elérhetőségeimen lehet.

Az órákat bárki látogathatja! (Tehát nem csak a saját jógásaim, és nem csak haladók jöhetnek.) Jelentkezz bátran!

Ha érdekelnek a nyári jógafoglalkozások, de még bizonytalan vagy, akkor a két legutolsó, júniusi foglalkozás (26-a kedd, vagy 28-a csütörtök) egykén ingyen részt vehetsz, hogy kipróbáld és megtapasztald, milyen a jóga-gyakorlás velünk. (Az órák időponja júniusban 17.00.-18.30., a helyszín ugyanaz.)

Igény - és megfelelő létszám - esetén szívesen tartok hétvégi jóga workshopot, illetve kezdő tanfolyamot is a nyáron, Pécsett, Budapesten vagy más városokban is.

Mindenkit szeretettel várok a nyári jógaóráimon!

Gátai Hajnalka
jógaoktató, sportedző, testnevelés instructor
+36-20-9771661
norbulingkatibet@gmail.com

2018. január 17., szerda

SALINO-PRANAYAMA - jóga légzőgyakorlatok száraz sóterápiás szobában!

SALINO-PRANAYAMA

Jóga-légzőgyakorlatok AREC száraz sóterápiás helyiségben!!!
Gyógyulj természetes úton!

Az idei téli szezonban ismét!
Pécsett, a belváros közelében, a Gyógysó AREC száraz sóterápiás helyiségében (Pécs, Tompa Mihály utca 10.), egyesítjük a sóbányák levegőjének régóta ismert élettanilag kedvező hatását, és a jógalégzés (pranayama) gyógyító erejét.

Ha te…

- allergiás, asztmás vagy, esetleg gyakran gyötörnek a felső, vagy alsó légúti megbetegedések
- gyakran érzed magad kimerültnek a stressz miatt, gyenge az immunrendszered
- bőrproblémáktól szenvedsz (pikkelysömör, ekcéma, pattanások)

…akkor mindenképpen gyere el, próbáld ki!

Nagyon hatékony, és gyors javulást, akár teljes tünetmentességet eredményez már 2-3 foglalkozás után. Akkor sem késő elkezdeni, ha már megvan a baj, de természetesen  megelőzésnek is kiváló! Ne várd meg, hogy ledöntsön a lábadról az őszi megfázás!

Ajánljuk továbbá:

énekeseknek
sportolóknak
dohányfüstben, vagy vegyi anyagokkal dolgozóknak

a tüdő és általában a légzőszervrendszer egészségének megőrzése, a tüdőkapacitás fejlesztése végett.

A foglalkozásokat heti egy alkalommal, szombat délelőttönként tervezzük tartani a Gyógysóban (7623 Pécs, Tompa Mihály u. 10.), melyre bérletet is válthattok.

Most kipróbálhatod!!!
ELSŐ FOGLALKOZÁS: JANUÁR 20. SZOMBAT, 10.00.-11.00.
A foglalkozások minimum 5 fő részvételével indulnak.
Egy alkalom ára: 1500.-/fő.
BérlEt ár (5 alkalom): 7000.-Ft
Korhatár nincs!

FIGYELEM!
A sószobában a helyek száma korlátozott.
Részvételi szándékodat ezért mindenképpen előre jelezd az alábbi elérhetőségeinken!

Lőcsei Adrienn
Gyógysó Bt.
30/7003530
gyogysoszoba@gmail.com 

Gátai Hajnalka
jógaoktató
20/9771661
norbulingkatibet@gmail.com

Hatha-jóga tavaszi kezdő tanfolyam!

Kedves jóga iránt érdeklődők!

Örömmel jelentem nektek, hogy 2018. február 2-ától új kezdő hatha-jóga csoport indul Pécsett! Ezzel egyidejűleg, azok számára, akik tapasztalt jógásként szeretnék aktív vagy passzív tudásukat feleleveníteni, lehetőség nyílik bekapcsolódni a haladó hatha-jóga csoportok munkájába (erről egy ezzel egyidejűleg közzétett, külön bejegyzésben olvashattok bővebben).

A kezdő csoport óráival kapcsolatos tudnivalók:
- helye: Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont (Pécs, Szigeti út 97.)
- ideje: a tanfolyam ideje (2018. február 2. - április 8.) alatt minden pénteken 17.00.-tól 18.30.-ig
- időtartama: 10 hét
- ára: 15.000.-Ft/fő (ami tartalmazza a 10 jógaórát, valamint a nyomtatott és elektronikus tananyagot is)
A kezdő tanfolyam résztvevőinek lehetőségük van ez idő alatt a haladó jógaórákra is bejárni, azokon térítésmentesen részt venni!
Jelentkezési és fizetési határidő:
- jelentkezés és 5000.-Ft előleg befizetése: folyamatosan
- fennmaradó összeg - 10.000.-Ft - befizetése: február 2.
Családtagoknak a fenti összegből 5000.-Ft kedvezmény jár - kérlek, jelezd ezt a jelentkezéseddel egy időben!
Az előleget, amennyiben a tanfolyam szervezői részről hiúsulna meg, visszatérítjük a jelentkezőnek; amennyiben a jelentkező áll el a részvételtől, az előleget nem áll módunkban visszafizetni.

A kezdő tanfolyamon megismerkedhettek ennek a több ezer éves életmódnak, filozófiának, mozgásformának az elméleti és gyakorlati alapjaival, áldásos hatásaival a 21. századi ember mindennapjaiban. Az időszak végeztével már otthoni gyakorlásra is képesek lesztek, de aki kedvet kapott hozzá, igény szerint továbbra is jógázhat majd közösségben, a haladókkal!

A jóga-órák helyszínét megközelíthetitek valamennyi, Uránváros buszvégállomás felé közlekedő helyi autóbuszjárattal (1, 2, 2A, 4, 20, 21, 27 stb.; a végállomástól gyalog kb. 100-200 méter visszafelé a Szigeti úton).

Amit a jóga-órákon biztosan elsajátíthatsz majd:
- az ellazulás technikái, relaxáció
- légző gyakorlatok
- bemelegítő és nyújtó gyakorlatok
- klasszikus jóga ászanák
- tisztító és meditációs gyakorlatok
- kiegészítő gyakorlatok
- a jóga legfontosabb alapelveivel kapcsolatos ismeretek: helyes relaxáció, légzés, ászanák, táplálkozás és meditáció
- tanácsok és tanítások a jóga nagymestereitől (különös tekintettel Selvarajan Yesudianra)

Ha további kérdéseitek vannak, szívesen állok rendelkezésetekre: egy bemutató, az új érdeklődők számára ingyenes jóga-órával a haladó csoport időpontjaiban, valamint  válaszolok az esetlegesen felmerülő kérdéseitekre telefonon illetve e-mailben. Kérek minden komoly érdeklődőt, hogy az alábbi elérhetőségek valamelyikén jelezze mielőbb részvételi szándékát. A kezdő csoport legalább 10 fő jelentkezése esetén indul.

Szeretettel várlak titeket!

Gátai Hajnalka
testnevelő, OKJ sportedző, jógaoktató
+36-20-9771661      
norbulingkatibet@gmail.com

2017. október 9., hétfő

SALINO-PRANAYAMA - jóga légzőgyakorlatok száraz sóterápiás szobában!

SALINO-PRANAYAMA

Jóga-légzőgyakorlatok AREC száraz sóterápiás helyiségben!!!
Gyógyulj természetes úton!

Az idei téli szezonban ismét!
Pécsett, a belváros közelében, a Gyógysó AREC száraz sóterápiás helyiségében (Pécs, Tompa Mihály utca 10.), egyesítjük a sóbányák levegőjének régóta ismert élettanilag kedvező hatását, és a jógalégzés (pranayama) gyógyító erejét.

Ha te…

- allergiás, asztmás vagy, esetleg gyakran gyötörnek a felső, vagy alsó légúti megbetegedések
- gyakran érzed magad kimerültnek a stressz miatt, gyenge az immunrendszered
- bőrproblémáktól szenvedsz (pikkelysömör, ekcéma, pattanások)

…akkor mindenképpen gyere el, próbáld ki!

Nagyon hatékony, és gyors javulást, akár teljes tünetmentességet eredményez már 2-3 foglalkozás után. Akkor sem késő elkezdeni, ha már megvan a baj, de természetesen  megelőzésnek is kiváló! Ne várd meg, hogy ledöntsön a lábadról az őszi megfázás!

Ajánljuk továbbá:

énekeseknek
sportolóknak
dohányfüstben, vagy vegyi anyagokkal dolgozóknak

a tüdő és általában a légzőszervrendszer egészségének megőrzése, a tüdőkapacitás fejlesztése végett.

A foglalkozásokat heti egy alkalommal, szombat délelőttönként tervezzük tartani a Gyógysóban (7623 Pécs, Tompa Mihály u. 10.), melyre bérletet is válthattok.

Most kipróbálhatod!!!
ELSŐ FOGLALKOZÁS: OKTÓBER 21. SZOMBAT, 10.00.-11.00.
A foglalkozások minimum 5 fő részvételével indulnak.
Egy alkalom ára: 1500.-/fő.
Bérlat ár (5 alkalom): 7000.-Ft
Korhatár nincs!

FIGYELEM!
A sószobában a helyek száma korlátozott.
Részvételi szándékodat ezért mindenképpen előre jelezd az alábbi elérhetőségeinken!

Lőcsei Adrienn
Gyógysó Bt.
30/7003530
gyogysoszoba@gmail.com 

Gátai Hajnalka
jógaoktató
20/9771661
norbulingkatibet@gmail.com

2017. szeptember 3., vasárnap

Hatha-jóga őszi kezdő tanfolyam!

Kedves jóga iránt érdeklődők!

Örömmel jelentem nektek, hogy 2017. október 6-ától új kezdő hatha-jóga csoport indul Pécsett! Ezzel egyidejűleg, azok számára, akik tapasztalt jógásként szeretnék aktív vagy passzív tudásukat feleleveníteni, lehetőség nyílik bekapcsolódni a haladó hatha-jóga csoportok munkájába (erről egy ezzel egyidejűleg közzétett, külön bejegyzésben olvashattok bővebben).

A kezdő csoport óráival kapcsolatos tudnivalók:
- helye: Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont (Pécs, Szigeti út 97.)
- ideje: a tanfolyam ideje (2017. október 6. - december 8.) alatt minden pénteken 17.00.-tól 18.30.-ig
- időtartama: 10 hét
- ára: 15.000.-Ft/fő (ami tartalmazza a 10 jógaórát, valamint a nyomtatott és elektronikus tananyagot is)
A kezdő tanfolyam résztvevőinek lehetőségük van ez idő alatt a haladó jógaórákra is bejárni, azokon térítésmentesen részt venni!
Jelentkezési és fizetési határidő:
- jelentkezés és 5000.-Ft előleg befizetése: szeptember 15.
- fennmaradó összeg - 10.000.-Ft - befizetése: október 1.
Családtagoknak a fenti összegből 5000.-Ft kedvezmény jár - kérlek, jelezd ezt a jelentkezéseddel egy időben!
Az előleget, amennyiben a tanfolyam szervezői részről hiúsulna meg, visszatérítjük a jelentkezőnek; amennyiben a jelentkező áll el a részvételtől, az előleget nem áll módunkban visszafizetni.

A kezdő tanfolyamon megismerkedhettek ennek a több ezer éves életmódnak, filozófiának, mozgásformának az elméleti és gyakorlati alapjaival, áldásos hatásaival a 21. századi ember mindennapjaiban. Az időszak végeztével már otthoni gyakorlásra is képesek lesztek, de aki kedvet kapott hozzá, igény szerint továbbra is jógázhat majd közösségben, a haladókkal!

A jóga-órák helyszínét megközelíthetitek valamennyi, Uránváros buszvégállomás felé közlekedő helyi autóbuszjárattal (1, 2, 2A, 4, 20, 21, 27 stb.; a végállomástól gyalog kb. 100-200 méter visszafelé a Szigeti úton).

Amit a jóga-órákon biztosan elsajátíthatsz majd:
- az ellazulás technikái, relaxáció
- légző gyakorlatok
- bemelegítő és nyújtó gyakorlatok
- klasszikus jóga ászanák
- tisztító és meditációs gyakorlatok
- kiegészítő gyakorlatok
- a jóga legfontosabb alapelveivel kapcsolatos ismeretek: helyes relaxáció, légzés, ászanák, táplálkozás és meditáció
- tanácsok és tanítások a jóga nagymestereitől (különös tekintettel Selvarajan Yesudianra)

Ha további kérdéseitek vannak, szívesen állok rendelkezésetekre: egy bemutató, az új érdeklődők számára ingyenes jóga-órával a haladó csoport időpontjaiban, valamint  válaszolok az esetlegesen felmerülő kérdéseitekre telefonon illetve e-mailben. Kérek minden komoly érdeklődőt, hogy az alábbi elérhetőségek valamelyikén jelezze mielőbb részvételi szándékát. A kezdő csoport legalább 10 fő jelentkezése esetén indul.

Szeretettel várlak titeket!

Gátai Hajnalka
testnevelő, OKJ sportedző, jógaoktató
+36-20-9771661      
norbulingkatibet@gmail.com

Felnőtt és gyerek hatha-jóga csoportok 2017 szeptembertől!

Kedves jóga iránt érdeklődő felnőttek és gyerekek!

Idén is szeretettel várlak Titeket jógázni! Mint azt az eddigi években, 2017. szeptemberétől is újraindulnak, ill. folytatódnak a  (haladó) felnőtt és gyerek hatha-jóga csoportok a Jóga-Szigeten!

A közeljövőben kezdő hatha-jóga csoport is indul azok számára, akik még egyáltalán nem, vagy már nagyon régen jógáztak, és szeretnék megismerni ezt a mozgásformát, életmódot - illetve felfrissíteni az ismereteiket. A tanfolyam végére nekik is lehetőség nyílik bekapcsolódni a haladó hatha-jóga csoportok munkájába. (A kezdő hatha-jóga tanfolyamról bővebben rövidesen bővebben is olvashattok ugyanezen az oldalon.)

A haladó felnőtt csoportok óráival kapcsolatos tudnivalók:
- helye: Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont (Pécs, Szigeti út 97.)
- ideje: 
1. csoport: minden kedden és csütörtökön 17.00.-tól 18.30.-ig
2. csoport: szervezés alatt; megfelelő létszám esetén várhatóan minden kedden és csütörtökön délelőtt
- időtartama:
1. csoport: szeptember 5-től folyamatosan
2. csoport: októbertől folyamatosan
- ára: 5500.-/hó (korlátlan havi bérlet, mindkét csoportba járhatsz vele), 4000.-/hó (4 alkalmas bérlet, csak az egyik csoportba érvényes), 9000.-/hó (családtagok részére, korlátlan havi bérlet két személyre, mindkét csoportba járhattok vele), valamint egyéb kedvezmények az iskola dolgozói számára; fizetendő hó elején az első foglalkozáson

A "kölyök-jóga" gyermek csoport (6-12 évesek) óráival kapcsolatos tudnivalók:
- helye: Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont (Pécs, Szigeti út 97.)
- ideje: szervezés alatt; várhatóan minden pénteken kora délután
- időtartama: szeptember közepétől folyamatosan, a tanév végéig
- ára: 10.000.-/fő/félév (iskolai félév elején, egy összegben történő kifizetés esetén), ill. 2X6.000.-/fő/félév (két részletben, ikolai félév elején, illetve az őszi/tavaszi szünet előtt fizetve); ha a testvéredet is elhozod, kettőtöknek 18.000.- ill. 2X10.000.-), fizetendő az I. ill. II. félév elején

A jóga-órák helyszínét megközelíthetitek valamennyi, Uránváros buszvégállomás felé közlekedő helyi autóbuszjárattal (1, 2, 2A, 4, 20, 21, 27 stb.; a végállomástól gyalog kb. 100-200 méter visszafelé a Szigeti úton).

Igény - és megfelelő létszám - esetén természetesen más helyszíneken és időpontokban is indulhatnak csoportok, bármely korosztály ill. szint számára.

Ha további kérdéseitek vannak, szívesen állok rendelkezésetekre: egy bemutató, az új érdeklődők számára ingyenes jóga-órával a haladó csoport időpontjaiban, valamint  válaszolok az esetlegesen felmerülő kérdéseitekre telefonon illetve e-mailben.